Al-dunai hajóutak – hajózás az Al – Dunán

körutazás

Al-Dunai hajóutak – Hajózás az Al-Dunán

Galambóc vára, Babakay-szikla, Greben-hegyfok, Kazán-szoros, Drenkó és Háromtorony vára, Vaskapu-szoros, Herkulesfürdő, Mehádiai-hágó, Karánsebes, Vajdahunyad vár, Solymos vára, máriadnai kegytemplom, Arad

Időpont: 2017. július 19 – 22. (4 nap/3 éjszaka)

Program:

1. nap: Indulás a kora reggeli órákban Budapestről. Határátkelés Röszkén, majd utazás Szabadkára, itt rövid városnézés: régi városháza, színház, Zsolnay-kutak. Utazunk tovább a Vajdaság fővárosába, Újvidékre. Városnézés: a 150 éves katolikus templom, a szerb és a magyar színház, a Duna Park. Péterváradon látogatás a várban, a Monarchia egykori egyik legnagyobb erődjében és a híres óratorony megtekintése. Titelnél átkelünk a Tiszán és a Dél-Bánát felé vesszük az irányt, Pancsova érintésével az egyik Al-dunai székely faluba, Székelykevére utazunk, majd utazás a szálláshelyünkre.

2. nap: A korai reggelit követően a szép Dél-bánáti dombvidéken utazunk a szerb-román határra, majd a Krassó-Szörényi-érchegység hegyei között kanyargunk. Ómoldvánál hajóra szállunk és elindulunk a Dunán lefelé. Rövidesen jobbról láthatjuk Galambóc várának csipkés falait, balról a Babakay-sziklát, aztán a Duna hirtelen 3 km-ről 300 m-re szűkül össze. Innen kezdve végig hegyek között hajózunk. Az egész napos hajóút során számos neves emléket, híres helyet és nevezetességet láthatunk: a Baross-táblát, a Greben-hegyfokot, a Kis- és Nagy-Kazán-szorost, az egykori jelzőállomásokat, Drenkó és Háromtorony várát és végül a Vaskapu-szoros bejáratát. Orsovánál búcsúzunk el a hajótól és utazunk tovább herkulesfürdői szálláshelyünkre.

Dunai hajóutak: Al-dunai hajóút - Galambóc váraDunai hajóutak: Al-dunai hajóút - Vaskapu -szoros

3. nap. Napunkat Herkulesfürdői sétával kezdjük a Monarchia sziklák közé zárt híres fürdőhelyének főterén. Majd elindulunk a Mehádiai-hágón át észak felé. Kis pihenőt tartunk Karánsebesen, ahonnan az Erdélyi Vaskapun át utazunk buszunkkal a Hátszegi-medencébe. Vajdahunyadra érve látogatás Erdély talán legimpozánsabb várkastélyában, Hunyadi János egykori fészkében. Szállásunk a Székelykevéhez hasonlóan bukkovinai székelyek által lakott Csernakeresztúron lesz.

4. nap. Reggeli után haza indulunk a Maros völgyében. Megállunk Solymos váránál, a várat megmászóknak szép kilátásban lehet része. A solymosi várhoz nagyon közel felkeressük a máriadnai kegytemplomot. Lassan elhagyva a hegyeket Aradra érünk. Városnézésünk során felkeressük a városházát, a Kultúrpalotát, a Vértanúk emlékművét és Zala György szoborcsoportját. A városnézés után átlépjük a határt, utazunk haza. Érkezés a késő esti órákban.

Al-Duna hajóút tudnivalók:

Elhelyezés: Székelykevén faluturizmusban, 2 ágyas szobákban, fürdőszoba-használattal, Herkulesfürdőn 3*os szállodában, Csernakeresztúron faluturizmusban, 2 ágyas szobákban, fürdőszoba-használattal.

Időpont: 2017. július 19 – 22. (4 nap/3 éjszaka)

Utazás: autóbusszal, hajóval

Idegenvezetés: az utazás teljes tartama alatt

Ellátás: félpanzió

Részvételi díj: 69.500.- Ft/fő

Egyágyas felár: 9.800.- Ft/fő

Kötelező storno biztosítás: 1.045.-Ft

Kötelező baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás:  2.200.-Ft/fő.

HAJÓNK: termes rendezvényhajó, zárt utastérrel, fedett és nyitott fedélzettel, női-férfi WC-vel, büfével. http://rohambudapest.hu/

IF  Roham Budapest étterem  Roham Budapest belső

Dunai hajóutak – Al-dunai hajóutak – PellAir Utazás

Bővebb információ: PellAir Utazási Iroda
Mobil:+36-30 416 7373
Telefon: +36-26-530-279
Mobil 2 :+36-30 330 6992
email: pellair kukac pellair pont hu

PellAir: utazás, körutazás, hajóutak, ahogy mindig is vágyott rá

Comments are closed.