Thaiföld – Kambodzsa körutazás

körutazás

Thaiföld – Kambodzsa körút magyar idegenvezetővel

Bangkok, Ayutthaya, úszópiac, Kwai folyó, Angkor Wat. Pihenés Pattaya melletti Rayongon, közvetlen tengerparti szállodában.

Időpont:

2015.02.10.  (13 nap/10 éj)

Részletes program:

1. nap Találkozás a Liszt Ferenc repülőtéren 12 óra 30 perckor. Idegenvezető itt várja a csoportot. 14 óra 40 perckor indulás az Egypt Air (Star Alliance member) járatával Budapestről Kairó érintésével Bangkokba. Kairóban az átszállási idő 4 óra 25 perc.

2. nap Érkezés Bangkokba (12:40), majd transzfer a szállodába. Délután aklimatizálódás, szabad program.

3. nap Reggeli után egész napos városnézés magyar nyelvű idegenvezetéssel Bangkokban. A túra során megismerjük Bangkok legfontosabb látnivalóit. A túra a Taksin hídtól indul és hajóval közelítjük meg Bangkok történelmi negyedét. A folyó bal partján megnézzük a Hajnal Templomot (Wat Arun). A kikötőből sétálva indulunk tovább és a Királyi Palotában (Grand Palace) megnézzük a Smaragd Buddhát (Emerald Buddha) és a Fekvő Buddhát (Reclining Buddha). Tovább haladva megnézzük a Honvédelmi Minisztériumot (Ministry of Defence), Bangkok alappillérét/alapkövét (Bangkok City Pillar Shrine), Mahathat templomot, Sanam Luang Park-ot. Ebéd egy helyi étteremben.

4. nap Reggeli után egész napos városnézés magyar nyelvű idegenvezetéssel Bangkokban. A túra az Arany hegynél (Golden Mount) kezdődik, ahonnan gyönyörű rálátás nyílik Bangkokra és a Chao Phraya folyóra. A hegyről lejövet megnézzük a Demokrácia Emlékművét (Democracy Monument), majd sétálunk egyet Bangkok leghíresebb utcáján a Khaosan Road-on. Ezután következik a Márvány Templom ( Marble Temple ), a Tikfa Palota (Vimanmek Mansion), Jim Thompson Ház. Ebéd egy helyi étteremben.

5. nap Reggeli után egész napos kirándulás magyar nyelvű idegenvezetővel a Király Nyári Palotájához (Bang Pa In), majd a régi fővárosba Ayutthayába. Ebéd egy helyi étteremben.

6. nap Reggeli után indulás a Damnoen Saduak úszópicra, ahol csónakázás a csatornákon és vásárlás a nyüzsgő úszó piacon. Ezután továbbindulás a Kwai folyón lévő szállodába, majd a szállás elfoglalása után ebéd a szállodában. Délután elefántolás a dzsungelben és bambusz tutajozás a folyón. Este vacsora a szállodában.

7. nap Reggeli után utazás a Kwai folyó híres hídjához, a vasút és a háborús temető megtekintése. Ebéd egy étteremben a Kwai folyón. Ebéd után indulás vissza Bangkokba a korábbi szállodába.

8. nap Korai reggeli, majd utázás a Poi Petbe a thai-kambodzsai határra (250 km). A határon gyalogosan való átkelés után ( 300m ),újra buszra szállás és utazás Siem Reapba (150 km). Szálloda elfoglalása után ebéd. Délután kirándulás a Tonle Sap Tóhoz, az úszó falu megtekintése, ismerkedés a helyiek életével.

9. nap Reggeli után Angkor Wat és az arheológiai park felfedezése. Indulás Baksei Chamkronghoz, majd a Déli kapu bejáratánál Angkor Thomba ahol hatalmas szobrok ábrázolják a kanyargó és tajtékzó tej óceánját. Ezután Bayon templom következik, amelynek egyedülálló 54 tornyát több mint 200 mosolygó arc díszíti, melyek Avolokitesvara arcai. Következik az Elefánt harci terasz, Ta Prhom, melyet még elfed a dzsungel és ahol forgatták a Tomb Raider című filmet. Délután Angkor Wat megtekintése mely legjobb és legnagyobb templom komplexum, területe 81 hektár. Jellegzetes öt tornya Kambodzsa címeres zászlóján is látható. Ez a 12. századi remekmű művészettörténészek szerint az első és legjobb példája a klasszikus Khmer művészetnek és építészetnek. Angkor Wat öt tornya Meru öt csúcsát jelképezi – az azt bekerítő fal képviseli a világ peremén levő hegyeket, az azt körülvevő vizesárok pedig az óceánt.

10.nap Korai reggeli után indulás Rayongra, közvetlen tengerparti szálloda elfoglalása, majd pihenés a homokos tengerparton.

11.nap Pihenés, napozás a tengerparton, fürdőzés a tengerben.

12.nap Pihenés, napozás a tengerparton, fürdőzés a tengerben. Az esti órákban transzfer a bangkoki repülőtérre.

13.nap Indulás Bangkokból (00:50) az Egypt Air járatával. 05.50 perckor érkezés Kairóba. Kairóban fakultatív kirándulási lehetőség megnézni a Piramisokat és a Szfinxet. 11 óra 25 perckor indulás Kairóból Budapestre, érkezés 13 óra 55 perckor.

Felnőtt ár:  423.550.- Ft

A részvételi díj tartalmazza:
– Budapest-Bangkok-Budapest repülőjegyet
– Programokat és ellátást a fent leírtak szerint
– Szállást, Bangkokban 5*-os, Rayongban 4*-os, a Kwai folyón 3*-os szállodában, 2 ágyas szobákban 10 éjszakákra reggelivel.
– Transzfereket a repülőtér – szálloda – repülőtér között

A részvételi díj nem tartalmazza:
– Repülőtéri illetéket, mely 134.900 HUF / fő
– Kötelezően megkötendő sztornó és balesetbiztosítást, mely 26.350 HUF / fő 70 éves korig. 70 év feletti utasainkat kérjük, érdeklődjenek irodánkban.

Ramada Plaza Menam Riverside*****

Bangkok, Riverside

Ramada Plaza

Luxus a folyóparton… A Chao Pharya folyó partján álló Ramada Plaza Menam Riverside Bangkok szobái a folyóra vagy a városra nyújtanak kilátást. Hatalmas szabadtéri medence és több éterem, bár várja az 5 csillagos szolgáltatásra vágyó üzleti vagy nyaraló turistát. A szálloda közelében található a Silom bevásárló- és szórakoztató negyed. A szálloda ingyenes hajós transzfert biztosít saját mólójától a közeli Saphan Taksin Skytrain megállóhoz. A szállodától csak néhány perc sétára található Bangkok legújabb szórakoztató és bevásárló központja az Asiatique the Riverfront, mely éjszakai piacként is mûködik (Nyitvatartás cca. 16:00-24:00).

River Kwai Jungle Rafts ***

Kanchanaburi, Sai Yok

River Kwai

A River Kwai Jungle Rafts az Erawan Nemzeti Park szívében, egy trópusi erdő által körülvett nyugodt környezetben található lebegő hotel, ahol bambuszból szőtt falak és gyönyörű, fából készült bútorok várják a vendégeket. A szálloda étterme rendkívüli gasztronómiai élményt biztosít. Minden szoba fel van szerelve zuhanyzóval és WC-vel. Esténként a vendégek hagyományos törzsi előadásokat láthatnak.

Angkor Holiday Hotel****

Siem Reap, City Center

Angkor Holiday Hotel

Az Angkor Holiday Hotel Siem Reap kereskedelmi és üzleti negyedének szívében található, így a hotelből könnyen elérhetők a bankok, az egészségügyi létesítmények, az éttermek, a bárok, a kávézók, a kisboltok és az üzletek. A Hotel kevesebb, mint 5 perc sétára található a Királyi kerttől és a Siem Reap-folyótól. A Királyi palota 2 perces autóútra fekszik. Az Angkor Wat templomegyüttes és a Siem Reap nemzetközi repülőtér 10 perces autóútra helyezkedik el a szállodától. A szobák légkondícionáltak és saját fürdőszobával rendelkeznek.

Bandara On Sea, Rayong****

Rayong, Mae Phim Beach
Bandara Rajong

A Bandara On Sea, Rayong a Thai-öbölben, fehér homokos tengerparton, egy varázsátos faluban, Bangkoktól 180 km található a Mae Phim Beachen. A szálloda saját stranddal és étteremmel rendelkezik. A szállodában összesen 72 bungalót, szobát és suitot alakítottak ki a vendégek részére. A szobák légkondícionáltak, fel vannak szerelve minibárral, széffel és fürdőszobával. A pihenni vágyó vendégek megmártózhatnak a medencében, vagy lazíthatnak a pezsgőfürdőben. A hotel étteremében sokféle thai és nemzetközi ételeketszolgálnak fel. Rayong bevásárló negyede 30-perces autóútra fekszik a szállodától.

Szolgáltatások: szobaszerviz, transzferszolgáltatás felár ellenében, reptéri transzfer felár ellenében, 24 órás recepció, poggyászmegőrzés, mosoda, vegytisztítás, vasalási szolgáltatás, tárgyalás / bankett lehetséges, fax / fénymásolás

Kültéri egységek: szabadtéri medence (egész évben nyitva), kert

Bővebb információ: PellAir Utazási Iroda
Mobil:+36 30 416 7373
email: pellair kukac pellair pont hu

PellAir: utazás, körutazás, hajóutak, ahogy mindig is vágyott rá

Comments are closed.