Kína gazdagon körutazás, kínai körút

körutazás

Kínai nagykörút hajóúttal, pihenéssel

Kínai körutazás: Tibet meglátogatásával és Hainan sziget-i pihenéssel, magyar idegenvezetővel

Kína nem egyszerűen egy ország, sokkalta inkább nevezhető egy különleges világnak. Az egzotikumok az ősi kultúra, az évezredes hagyományok, és a XXI. század legújabb vívmányainak egyedülálló kavalkádja.

Időpont: 2019. október 16 – november 4.

Program:

1. nap: Budapest-Peking  Elutazás Késő délután Budapestről menetrend szerinti járatokkal, átszállással Pekingbe.

2. nap: Peking
Délután érkezünk Pekingbe, mely egyike a hat ősi fővárosnak, és csak a XV. században vált valódi császári fővárossá. Peking városképe ma is emlékeztet a régi Ming- és Csing-dinasztia kori négyzethálós elrendezésre. Transzfer a szállodába, majd sétára indulunk a Wangfujingon, mely a város legismertebb bevásárlóutcája, látogatás az Ízek utcáján. Pekingi kacsavacsora. Szállás Pekingben.

3. nap: Peking
A mai napon a Tienanmen térre látogatunk, a Mennyei Béke kapujának terére, mely közel 440 ezer négyzetméteren terül el. Itt található Mao mauzóleuma, ahol kígyózó sor áll, hogy pillantást vethessenek az egykori elnökre, továbbá az Országos Népi Gyűlés csarnoka, a Qian Men kapu, a Népi Hősök emlékműve, a Kínai Nemzeti Múzeum és a Tienanmen kapu, mely a Tiltott város bejárata. A Tiltott várost – más néven Palotamúzeumot is megtekintjük, mely 1420-ban készült el. A császári udvarnak és előkelőségeknek fenntartott palotaegyüttest hatalmas belső udvarok, paloták, pavilonok, csarnokok, kertek tagolják, és magas fal veszi körül, melynek minden sarkán emeletes tetőszerkezetű nyíltorony áll. Később a városközponttól távolabb eső Nyári Palotát keressük fel, mely a Kunming-tó partján fekszik. Cixi anyacsászárné kétszer is újjáépíttette, mára a kiterjedt területen fekvő parkban templomok, pavilonok, díszesen megfestett fedett folyosó, és a Márványhajó is itt található. Ezt követően vásárlási lehetőség. Szállás Pekingben.

4. nap: Peking – Xi’an
Reggeli után a Tian Tan vagyis az Ég templomát keressük fel, mely egy hangulatos parkban található. A templomegyüttes több részből áll: a 38 méter magas, egyetlen szög nélkül készült Qinian Dian, vagyis az Égi Imádságok csarnokából, melynek kazettás mennyezetén aranyozott sárkány és főnix látható, továbbá a Vöröslépcső-hídból, a Visszhang falból, a Mindenség Istenének templomából és a kerek kőoltárból. Később a Pekingtől északra található kínai nagy falhoz utazunk. Útközben látható lesz a Madárfészek Stadion és az Nemzeti Vízi Központ (vagy Vizeskocka), melyek a 2008-as Nyári Olimpiai Játékoknak adtak otthont. A nagy fal több ezer kilométer hosszan kígyózik hegyeken, síkságokon, sivatagokon át. A gyorsabb kommunikáció érdekében az őrség a fal őrtornyai között tűz-, füst-, dob- és harangjelzést is használt a hírek továbbadására. A kínai nagy fal fővároshoz közel eső, felújított szakaszának megtekintése. Délután utazás a pályaudvarra, szuperexpressz vonattal Xi’an városába utazunk. Transzfer a hotelbe. Szállás Xi’anban.

Kínai Nagy fal - Kína utazás, körutazás

5. nap: Xi’an
Reggeli után városnézésre indulunk Xi’anban – Kína Shaanxi tartományi székhelyén: a 652-ben épült Nagy Vadlúd Pagoda és a régi városfal, majd a páratlan terrakotta agyagkatonákat tekintjük meg. A kínai agyagkatonákat ie. 209-210-ben temették el az első kínai császárral, Qin Shi Huangdivel, aki a több mint nyolcezer figurából álló terrakotta hadsereget azért formáztatta meg, hogy a lelkek világában is legyen támasza birodalma fenntartásában. Szállás Xi’anban.

6. nap: Xi’an – Lhásza
Transzfer a repülőtérre, ahonnan helyi repülőjárattal a Tibeti Autonóm Terület központjába, Lhászába utazunk. Transzfer a hotelbe, majd kicsit pihenünk, akklimatizálódunk a szállodában a világ egyik legmagasabban fekvő (3650 m) városának magassági régiójához. Szállás Lhászában.

7. nap: Lhásza
Reggeli után városnézésre indulunk Lhászában: a Marpo-hegyre épült Potala Palota megtekintése, mely a mindenkori dalai láma – Tibet spirituális vezetőjének – rezidenciája volt 1959-ig, amikor is a 14. dalai láma, Tendzin Gyaco Indiába menekült. A palotakomplexum 13 emeletével és több mint ezer termével Tibet legnagyobb műemléke. Az első palota építése VII. században kezdődött, majd ezt hozzácsatolták a nagyobb épülethez mely ma is áll. Később látogatás Tibet legszentebb templománál, a Jokhang templomnál és az azt körülvevő piaci bódékkal szegélyezett Barkhoron. Alkonyatkor hatalmas tömegek végzik a zarándokkörüket a Jokhang körül, az óramutató járásának megfelelően. Szállás Lhászában.

8. nap: Lhásza
A mai napon a tibeti vezető és vallási filozófus Tsongkhapa által a XIV. században alapított sárga kalapos gelugpa rendhez tartozó Sera és Drepung kolostorokat látogatjuk meg. A Drepung kolostor a XVII. században élte virágkorát, négy iskolával rendelkezett és kb. tízezer szerzetessel, azonban mára csak kevesebb mint ezren élnek itt. A Sera kolostor nevezetes a tanítványok számára kötelező vitagyakorlatokról, melyet rituális gesztusok kísérnek. Később a Norbulingka-t tekintjük meg, mely egykoron a Dalai lámák nyári rezidenciája volt. Szállás Lhászában.

9. nap: Lhásza – Chengdu
Reggeli után transzfer a repülőtérre, majd elutazunk Chengduba, Szecsuan tartomány központjába. A 154 kilométerre található világörökségi helyszínére, Le Shanba utzunk, majd hajókiránduláson veszünk részt: a VIII. századból megmaradt sziklába vájt hatalmas méretű Dafó, azaz Nagy Buddha szoborhoz. A szikla három folyó veszélyes összefolyásánál épült, hogy védelmezze a hajósokat az örvényektől. Az óriási Buddha alak kifaragásából származó kőtörmelék feltöltötte a folyó mederét, így beteljesítve építésének célját. Visszatérünk Chengduba. Szállás Chengduban.

10. nap: Chengdu – Guilin
Ma a világ legszínvonalasabb pandatenyésztő- és kutatóközpontjába, a Pandanevelő Központba látogatunk, ahol természetes környezetben óriás- és vörös pandák élnek. A pandák idejük nagy részét bambuszevéssel és alvással töltik. Délután a Nép Parkba, a helyiek kedvelt pihenőhelyére kirándulunk. Spirituális kikapcsolódást szolgálnak a parkban található frissítő bonsai ligetek, mesterséges tavak és sziklakertek. Séta széles és keskeny sikátorok (Kuai Zhai Xiangzi) között, a város két ősi utcáján, majd a Jinli úton, ahol tradicionális ételeket kínáló bárok, üzletek és kézműves boltok sokasága nyújt lehetőséget vásárlásra, a helyi kultúra megismerésére. Este transzfer a repülőtérre és a kései járattal Guilinba utazunk. Szállás Guilinben.

11. nap: Guilin – Yangshuo – Guilin   Reggeli után a Li-folyón a Tű-hegyek mentén Yangshuóba hajózunk. A hajóút során páratlan karsztképződmények, hegyek láthatók, a folyón tutajok úsznak, a parton bivalyok és lovak legelnek, különleges hangulatot áraszt a lenyűgöző táj. Yangshuóba érkezve sétálunk a Nyugati utcán, a város legrégebbi utcáján. Később visszatérünk Guilinbe autóbusszal. Szállás Guilinban.

Kínai körút: Li folyó, tű sziklák

12. nap: Guilin – Hainan  Maradt még időnk Guilin és környékének felfedezésére: a Nádfuvola cseppkőbarlang, az Elefántormány-hegy, a Fubo-hegy megtekintése, majd transzfer a repülőtérre és elutazás helyi járattal Hainan sziget déli részére, Sanya városába. Transzfer a szállodába. A sziget a Dél-kínai-tenger gyöngyszeme, igazi trópusi paradicsom. Szállás a festői Yalong-öbölben található hotelben.

13-15. nap: Hainan Tengerparti pihenés, reggelis ellátással. A Sanyától 20 km-re fekvő Yalong-öblöt buja zöld hegyek veszik körül, híres páratlan szépségű homokos tengerpartjáról. A partközeli korallzátonyok gazdagságában könnyűbúvárok gyönyörködhetnek, de üvegfenekű hajókról is megtekinthető a tenger színes világa.

16. nap: Hainan – Sanghaj – Qibao Transzfer a repülőtérre a reggeli órákban és utazás Sanghajba, a vibráló metropoliszba. Érkezés után, a mára Sanghajhoz tartozó Qibao ősi városába látogatunk, ahol a régi Kína mutatja meg arcát. Felújított épületei múzeumoknak, üzleteknek, éttermeknek, kerteknek és teaházaknak adnak otthont. Később a francia koncessziós negyedet és a hagyományokat tükröző, de újonnan épített elegáns bevásárló negyedet, a Xintiandi-t látogatjuk meg. Fakultatív programlehetőség: hajókirándulás a Huang Pu folyón. Szállás Sanghajban.

17. nap: Sanghaj  Reggeli és szabadprogram Sanghajban, ebéd és vacsora egyénileg. Fakultatív programlehetőség: egész napos kirándulás Hangzhou-ba, ebéddel. A város központjában elterülő Nyugati-tavat Kína egyik legfestőibb vidékének tartják. A lankás, zöld dombokkal övezett tó illatozó lótuszvirág-takarójával régi koroktól fogva ihletője a művészeteknek. Hajózás a Nyugati-tavon, majd a 60 méter magas Hat Harmónia Pagoda, a 326-ban alapított Lélek Rejteke kolostor és a több évezredes tradicionális kínai orvoslás múzeumának felkeresése, mely egy régi patikában kapott helyet. Később látogatás egy teaültetvényen. Longjingben termelik Kína egyik leghíresebb zöldtea fajtáját. Visszatérés és szállás Sanghajban.

18. nap: Sanghaj – Budapest  Reggeli után városnézésre indulunk: az óváros, a Yu Yuan (Örömök) kertje, majd a csillogó sáfrány falairól felismerhető Jade Buddha Templomot tekintjük meg, amelynek belsejében egy két méter magas, ékszerekkel feldíszített fehér jade Buddha szobor ül. Később sétálunk a Bundon – Sanghaj gyarmati korszakából származó méltóságteljes utcáján, és a Nanjing úton, Kína első bevásárló utcáján. Délután a futurisztikus Pudong negyedet fedezzük fel, ahol a felhőkarcolók között megtalálható a 468 méter magas Kelet Gyöngye tv-torony, a 420 méteres Jinmao-torony, a csavart formájú 632 méteres Shanghai Tower, és a sörnyitóra emlékeztető 492 méteres Shanghai World Financial Center. A körutazás zárásaként a Sky Deck kilátójáról vehetünk méltó búcsút Kínától. Transzfer a repülőtérre. Hazautazás menetrend szerinti repülőjáratokkal, átszállással.

19. nap: Budapest  Megérkezés Budapestre a déli órákban.

Ár személyenként 2019.
október 16 – november 4.
 Részvételi díj
1.299.000 Ft/ fő
 1 ágyas szobában
1.569 000 Ft

 vízumdíj 29 000 Ft/ fő
 illetékek
 239 000 Ft/ fő
 Útlemondási biztosítás 9 630 Ft-tól/fő

 

A részvételi díjak tartalmazzák:

  • utazás menetrend szerinti repülőjáratokkal, átszállással Budapest – Peking és Sanghaj – Budapest útvonalon turista osztályon, helyi repülőjáratokkal Xi’an – Lhásza – Chengdu – Guilin – Sanya – Sanghaj útvonalon, Peking – Xi’an útvonalon szuperexpressz vonattal, másodosztályon
  • utazás a körutazás során légkondicionált autóbusszal
  • 16 éjszakai szállás helyi besorolás szerinti négycsillagos szállodák kétágyas szobáiban
  • félpanziós ellátás (kivétel Hainan szigeten és a 17. napon reggelis ellátás a szabadprogram során)
  • leírás szerinti programok belépőkkel
  • magyar idegenvezető
  • tibeti belépési engedély

 

A részvételi díjak nem tartalmazzák:

  • illetékek
  • vízumdíj
  • borravalók (javasolt mértéke kb. 4-5 USD/fő/nap)
  • ebéd vagy vacsora Hainan szigeten és a 17. napon
  • baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás
  • útlemondási biztosítás
  • fakultatív programok (minimum létszám 10 fő)

Választható opciók és fakultatív programok:

  • Tengerre néző szoba felára Hainanon: 32.000.- Ft / fő
  • Hainan–Sanya félnapos kirándulás: 18.000.- Ft / fő
  • Hangzhou egész napos kirándulás ebéddel: 36.000.-Ft/ fő
  • Hainan-Nanshan és Világvége-sziklák–egész napos: 28.000.-Ft / fő
  • Hainan–Wuzhizhou korallsziget–egész napos: 24.000.- Ft/ fő
  • Sanghaj–hajókirándulás a Huang Pu folyón: 11.000.-Ft fő

 

 

 

 

 

 

 

Kína gazdagon utazás: Jangce és Li folyó, kínai körutazás Kína legérdekesebb látnivalóihoz – PellAir Utazás 2017.

Bővebb információ: PellAir Utazási Iroda
Mobil:+36-30 416 7373
Telefon: +36-26-530-279
Mobil 2 :+36-30 330 6992
email: pellair kukac pellair pont hu

PellAir: utazás, körutazás, hajóutak, ahogy mindig is vágyott rá

Comments are closed.