Budapest – Passau – Nibelungenau – Budapest dunai hajóút

körutazás

 Budapest – Passau – Niebelungengau Budapest dunai hajóút

Budapest – Passau kirándulás a Dunán magyar idegenvezetővel: többek között Pozsony, Tulln, Krems, Wachau, Aggstein vára, Ybbs, Linz, Passau érintésével

Passau dunai hajóút időpont: 2021. szeptember 15 – 19

(5 nap/4 éjszaka)

Program:

1. nap: Budapest – Komárom – Bős – Pozsony  Kora reggel Indulunk autóbusszal Budapestről. Amennyiben addigra üzembe helyezik a Mosoni-Duna torkolati zsilipjét, akkor beszállás Győrben, lehajózás a Mosoni-Dunán, a Dunát az 1795-ös fkm-nél érjük el. Ha nem lesz még használható a zsilip, akkor Komáromban (1765 folyamkilométer) szállunk hajóra.(1765 folyamkilométer) Elhaladunk a Monostori Erőd, majd Koppánymonostor mellett. Gönyüig még jellegzetesen Közép-dunai szakaszon haladunk, majd a Mosoni-Duna torkolatától kezd a folyam felső szakasz jelleget ölteni. Megküzdve a Szigetközi-Duna erős folyásával eljutunk a Bősi vízlépcső alvíz csatornájáig és pár órára elhagyjuk a Duna medrét. Átzsilipelve a felvízen folytatjuk utunkat, a templomok tornyával egy magasságban hajózunk. Somorja térségében tóvá terebélyesedik a Duna, a jobb partot a folyót egyoldalúan elterelő „C variáns” gátja alkotja. Megismerjük a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét. A víztározó felett az ismét sebes Dunán érjük el Pozsonyt (1868 fkm) a bősi zsilipelés időtartamától függően késő délután. Városnéző sétával zárjuk a napot.

  Budapest - Passau - Regensburg - Budapest dunai hajóutak: Atilla - TullinBudapest - Passau - Regensburg - Budapest dunai hajóutak: Dürnstein

2. nap: Pozsony – Dévény – Bécs – Tulln – Krems  Reggeli után autóbusszal Dévénybe (1880 fkm) utazunk, a vár tövében, a Porta Hungarica-nál hajóra szállunk, s elindulunk a sebes Dunán felfelé. A Morava folyó torkolatától már Ausztriában hajózunk. Rövidesen feltűnik a bájos Hainburg városa. Bécs közelében zsilipelünk, majd áthajózunk az osztrák fővároson, megismerkedünk az osztrák főváros hídjaival és az ENSZ negyeddel. A Bécsi Erdő hegyeit kerülve elérjük a greifensteini zsilipet, majd kikötés Tullnban (1965 fkm). Megcsodáljuk a Niebelung legenda egy eseményét feldolgozó szoborcsoportot, mely Attila hun vezér lánykérését mutatja be. Tullnból autóbusszal szállásunkra, Kremsbe utazunk.

3. nap: Bécsi-erdő – Göttweig – Krems – Aggstein – Pöchlarn Reggeli után autóbusszal a Duna menti bencés kolostorok egyikébe, a pompázatos göttweigibe utazunk. Megtekintjük a császári szárnyat és a templomot. Leereszkedve a hegyről Kremsben, a Wachau „fővárosában” hajóra szállunk (2002 fkm). Krems után rögtön a hegyek között találjuk magunkat, a szőlő és sárgabarack termelés vidékén. Elhaladunk Dürnstein városka, s a híres kék tornyú templom mellett. Jönnek sorra a Wachau szép kis települései: Weißenkirchen, Spitz, majd a Vénuszáról híres Willendorf. Aggsbachnál kikötünk,  autóbusszal felmegyünk az aggsteini várhoz, ahol a Wachau vidékének legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. Visszatérve hajónkra elhajózunk Schönbühel kolostora, majd híres kastélya mellett, aztán feltűnik a melki apátság. Melknél újabb zsilipelés következik, majd napunkat pöchlarni kikötéssel fejezzük be (2044 fkm). Szállás a közelben.

4. nap:  Pöchlarn – Grein – Wallsee – Linz Reggeli után visszautazunk Pöchlarnba, majd hajóra szállunk (2044 fkm) Végigmegyünk a Nibelungengau nevű szakasz szelíd hegyei között, miközben megcsodálhatjuk a Maria Taferl-i kegytemplomot. Ezután érjük el a ybbs-persenbeugi vízlépcsőt, felzsilipelünk a Habsburg vár és uradalom tövében. A duzzasztó szépséges felvízén haladva érjük el a Strudengau vidékét, melynek látványa méltán mérhető össze Wachau tájaival. Werfenstein vára mellett elhaladva kikötünk Greinben. Séta a mesés városkában a várhoz, látogatás a Szász-Coburg család kastélyának termeiben. Hajónkra visszaszállva rövidesen elhagyjuk a Strudent. Wallseenél, egy másik Habsburg várkastélynál ismét zsilipelünk. Késő délután elérjük az Enns folyót, majd Mauthausennél (2112 fkm) átszállunk autóbuszunkra. Linzbe megyünk, ahol városnéző séta után elfoglaljuk szállásunkat.

5. nap:  Linz – Brandstatt – Engelhartszell – Passau – Budapest  Reggeli után autóbusszal Brandstattba utazunk, itt hajóra szállunk (2157 fkm). Indulás után röviddel zsilipelünk a legnagyobb szintkülönbségű osztrák duzzasztónál, majd a Duna tündérvilágába érünk. Hegyek között az összeszűkült folyón kanyarogva, sziklaszirteken ősi várak tornyait csodálva végighajózunk nagy folyamunk legfestőibb táján. A Duna-hurokban (Donauschlinge) kiszállási lehetőség azoknak, akik meg szeretnék tekinteni az engelszelli trappista templomot, ők autóbusszal előre mennek 14 km-t. Engelhartszellnél kikötés, visszaszállnak a templomot felkereső utasok, majd elérjük a Jochenstein-i vízlépcsőt, ahol a bal part már Németország. A zsilip előtt elhajózunk Nepomuki Szent János zátonyra épült kápolnája és szobra mellett. Maradva a hegyek között délután elérjük a három folyó városát Passau-t (2225 fkm). Hajónkról kiszállva rövid városnéző séta, majd utazás rövid pihenőkkel Budapestre. Érkezés a késő esti órákban.

Budapest - Passau - Regensburg - Budapest dunai hajóutak: Regensburg 

A Budapest – Passau – Niebelungengau Budapest dunai hajóút

tudnivalói:

Időpont: 2021. szeptember 15 – 19. (5 nap/4 éjszaka)
Elhelyezés: *** szállodákban, 2-3 ágyas, fürdőszobás szobákban
Utazás:
hajóval és kényelmes, légkondicionált autóbusszal
Ellátás:
reggeli , vagy félpanzió

Részvételi díj:                138 800 Ft/fő
 
Kikötői illeték:                14.800.-Ft/ fő

Egyágyas felár:              34.400.- Ft/fő

Félpanziós felár:             29.800.-Ft/fő

Rádióvevős fülhallgató : 2.280.- Ft/fő (a felső fedélzeten enélkül nem hallható az idegenvezetés)

Storno biztosítás:            1.980.-Ft/fő

Baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás:  3.000.-Ft/fő.

A részvételi díj nem tartalmazza a belépőket (kb. 30 EUR) !
 

 

Hajónk: termes rendezvényhajó, zárt utastérrel, fedett és nyitott fedélzettel, női-férfi WC-vel, büfével. http://rohambudapest.hu/

  Roham Budapest hajó étterem  Roham Budapest terasz

 PellAir dunai hajóutak: Budapest – Passau  – Budapest dunai hajóút

Bővebb információ: PellAir Utazási Iroda
Mobil:+36 30 416 7373
email: pellair kukac pellair pont hu

PellAir: utazás, körutazás, hajóutak, ahogy mindig is vágyott rá

Comments are closed.