Szaúd-Arábia nagy körutazás

körutazás

Nagy körutazás Szaúd-Arábiában

csoportos körutazás Szaúd-Arábiában magyar idegenvezetővel

Rijád – Ushaiger – Al Ula – Hegra – Jebel Al-Fil – Wadi Qaraqir – Tabuk – Neom – Madyan – Dzsidda – (Taif)

Időpont: előkészületben: 2023 október- november

A mai Szaúd-Arábiát alkotó terület számos ősi kultúra és civilizáció helyszíne. Az iszlám vallás ezen a területen alakult ki és itt található a két legszentebb iszlám város, Mekka és Medina is. A különleges ország a közelmúltban kinyitotta kapuit a nyugati utazók előtt, hogy bepillantást engedjen rendkívüli szépségeibe.

1. nap / Budapest – Rijád

Elutazás a kora délutáni órákban Budapestről repülőgéppel, átszállással Rijádba. Éjszaka a repülőgépen.

2. nap: Rijád

Érkezés a szaúdi fővárosba a kora reggeli órákban, majd transzfer a szállodába. Reggelit követően városnézés Rijádban. Látogatás a Nemzeti Múzeumba, mely a szaúdi nemzeti kulturális örökség kincseit őrzi, és az őskortól a modern korig nyújt áttekintést az arab civilizációról. A 99 emeletes Riyadh-torony megtekintése, mely 2002-es megépülését követően Szaúd-Arábia legmagasabb építménye lett. Ezt követően látogatás a Masmak erődhöz, melynek múzeumi része Arábia meghódításának történetét mutatja be. A palota időszámításunk előtt 1895-ben épült, Abdullah bin Rashid uralkodása idején, hogy katonai helyőrségként szolgáljon. Abdulaziz király 1902-ben elfoglalta az erődöt, így ez lett a III. Szaúdi Királyság szülőhelye. Ebéd egy helyi étteremben. Látogatás a Dira Souq bazárba, ahol ismerkedés a szaúdi gasztronómiával, kézműves termékekkel, arab szokásokkal és hagyományokkal. Az este folyamán rövid látogatás a Diriyah-kapuhoz, ahol egy fény-és hangjáték tekinthető meg. Vacsora és szállás Rijádban.

3. nap: Ushaiger

Reggeli után elutazás Ushaiger Örökség Faluba, mely Rijádtól 200 kilométerre, egy fennsíkon fekszik, gyönyörű homokdűnék környezetében. Ushaiger nevének jelentése „kis szőke”, a falu északi részén fekvő domb színéről kapta nevét. A történelmi falvat hatalmas tornyok és tamariszkusz fából készült széles ajtók díszítik, pálmaligetek és gyümölcsöskertek teszik színesebbé. Séta az árnyékos, kanyargós utcákon, melyek 400 vályogház és 25 mecset között vezetik az utazót. Visszautazás Rijádba, ahol vacsora és szállás.

4. nap: Rijád – Al Ula

Kora reggel transzfer a repülőtérre, elutazás Al Ula-ba. Érkezést követően transzfer a szállodába. Délután látogatás Hegrába, amely Szaúd-Arábia első UNESCO világörökségi helyszíne. Az ősi város a karaván-kereskedelemnek köszönhetően az időszámításunk előtti II. századtól egészen a római hódításig élte virágkorát. A síremlékekben és a nabateusok építészeti örökségeiben gazdag város titkait legendás történeteken keresztül ismerhetik meg az oda látogatók. Továbbutazás Jebel Al-Fil-ba az Elefánt sziklához. Vacsora és szállás Al Ula-ban.

5. nap: Al Ula

Reggeli a szállodában, majd ismerkedés Al Ula városával. A 7000 éve lakott oázisváros az ősi tömjénkereskedelmi út mentén terül el, ennek köszönhetően az időszámításunk előtti évezred során az egyik legrégebbi arab királysággá fejlődött. A Jordániából érkező nabateusok a közeli Al Hijr-ben telepedtek le, és 94 monumentális síremléket vájtak sziklába a térségben. Al Ula-ban látogatás két ősi faragóhelyhez. Később az ősi város, Dedan mellett elhaladva utazás Al Ula óvárosába, mely az iszlám korszak elején a Mekkába vezető zarándokút fontos állomása volt. Ebéd útközben, majd látogatás Ekma és Abu Aoud régészeti lelőhelyeire, ahol az oázis népe által vésett ősi írások olvashatók. A nap zárásaként látogatás a Harrat Al-Uwayrid vulkáni mező kilátójába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az Al Ula-i oázis egészére. Késő délután visszautazás a hotelbe, szállás Al Ula-ban.

6. nap: Al Ula – Al Disah – Tabuk

Reggelit követően utazás a Wadi Qaraqir kanyon felé, mely Szaúd-Arábia egyik leglátványosabb természeti képződménye. Homokkő sziklái közel 500 méter magasan emelkednek mindkét oldalon, míg a közöttük átfolyó patak a térség vízellátásáról gondoskodik. A szurdokon átvezető út végén érkezés Al Disah városába, ahol ősi maradványok tanúskodnak az egykori nabateus megszállásról. Ebéd egy helyi farmon. Utazás Tabukba, ahol vacsora és szállás.

Szaud-Arabia utazas wadi qaraqir

7. nap: Tabuk – Madyan – Magna

Reggeli a szállodában. Az újonnan épülő futurisztikus város, Neom környékének felfedezése. Neom jelentése: új jövő. Utazás Madyan régészeti területére, melyet a nabateusok foglaltak el, majd a helyiek által Shuwayb próféta barlangjaiként ismert sírhelyeket ástak. A városról már a Biblia és a Korán is írt, hiszen a történetek szerint Mohamed próféta 10 évig Madyan-ban élt. Tiszta időben kilátás nyílik az Akabai-öböl túloldalán magasodó Sínai-hegyre. Továbbutazás Ras Al-Sheikh Hameed-ba, ahol egy 1930-ban lezuhant amerikai hadi hidroplán roncs fekszik. Vacsora és szállás Tabukban.

8. nap: Tabuk – Hisma

Reggelit követően látogatás Tabuk várában, mely a környék egyik legrégebben épült erődítménye. Falain belül mecsetek, kanyargós lépcsőházak és őrtornyok találhatók. Továbbutazás Hismába, melyet a szaúd-arábiai Wadi Rum-ként is emlegetnek a jordán völgyhöz hasonló grandiózus képződményei miatt. A hely több száz ősi kődarab és a beléjük vésett írásos emlékek otthona. Piknikebéd elfogyasztása után elutazás Szaúd-Arábia egyik legmagasabb pontjára, a 2580 méter magas Jebel Al Lawz hegyre, mely nevének jelentése: mandulahegy. Egyes legendák szerint ez a valódi Sínai-hegy, melynek tetején kapta meg Mózes a Tízparancsolatot. A bibliai történet által ismert helyek felfedezése, majd vacsora egy helyi étteremben. Az esti órákban transzfer a repülőtérre, elutazás Dzsiddába, ahol szállás.

9. nap: Dzsidda

Reggeli, majd egész napos városnézés Dzsiddában, Szaúd-Arábia második legnépesebb városában. A túra során látogatás az Abdul Raouf Khalil Múzeumba, amely a preiszlám és iszlám örökséget tárja fel átfogóan a látogatók előtt. Séta Dzsidda óvárosában, az Al-Balad kerületben, ahol a turisták által kevésbé ismert helyek: óvárosi piacok és bazárok, régi falak között megbújt galériák felfedezése, ismerkedés a helyi ételekkel. A felújított Beit Hassif megtekintése kívülről, mely egy 1800-as évekbeli ház, és tökéletesen ötvözi a modern és hagyományos építészetet. Séta a Gabel utcán, majd ebéd egy helyi étteremben. Utazás a Jeddah Corniche-hoz. A közel 30 km hosszan húzódó partszakasz remek pihenési lehetőséget nyújt a délutánra. Vacsora és szállás Dzsiddában.

10. nap: Dzsidda (Taif)

Reggeli a szállodában, majd egész napos pihenés és szabadprogram. Fakultatív program: kirándulás Taifba, Szaúd-Arábia „nyári fővárosába”, mely Dzsiddától 170 kilométerre, a Hijaz-hegység lejtőin fekszik. Látogatás a Shubra Palotában, mely rácsos ablakaival, különleges erkélyeivel és carrarai márvánnyal kirakott belsejével ejti ámulatba a látogatót. Továbbutazás Alhada-ba, egy hegytetőn fekvő városkába, majd az Al Shafa-hegyre. Túra a hegycsúcsra, ahonnan káprázatos kilátás nyílik Taif-ra és környékére. Délután látogatás a rózsakertbe, melynek leszedett rózsavirágaiból illatos parfümöket készítenek a helyiek. Este visszautazás Dzsiddába, ahol vacsora és szállás.

11: nap: Dzsidda

Reggeli után szabadprogram, pihenés a szállodában kora délutánig. Az esti órákban transzfer a repülőtérre.

12. nap: Budapest

Az éjszakai órákban elutazás Budapestre átszállással. Érkezés a reggeli órákban.

Részvételi díjak:

Kétágyas szobában:           2 450 000 Ft/fő

Egyágyas szobában:          2 990 000 Ft/fő

 

Fakultatív kirándulás:

Városnézés Taifban                38.000 Ft/fő

minimum létszám: 16 fő

A részvételi díj az alábbi szolgáltatások árát tartalmazza: utazás repülőgéppel, átszállással Budapest – Rijád és Dzsidda – Budapest útvonalon, utazás a körutazás során légkondicionált autóbusszal, 10 éjszakai szállás helyi besorolás szerinti négycsillagos szállodák kétágyas szobáiban, teljes panziós ellátás, a leírás szerinti programok a szükséges belépőkkel, magyar idegenvezető.

A részvételi díjon felül fizetendő: fakultatív program, baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás, útlemondási biztosítás, vízumdíj (jelenleg 535 szaúdi Riál/fő, mely változhat), borravalók (2-3 USD/fő/nap).

 

 

Bővebb információ: PellAir Utazási Iroda
Mobil:+36 30 416 7373
email: pellair kukac pellair pont hu

PellAir: utazás, körutazás, hajóutak, ahogy mindig is vágyott rá

Comments are closed.